Gazdakörkép – Beszélgetés Vígh Csaba kertész és dísznövénytermesztővel

2021. július 17.

Kezdőlap / Blog /Gazdakörkép – Beszélgetés Vígh Csaba kertész és dísznövénytermesztővel

Vígh Csaba, kertész és dísznövénytermesztővel beszélgettünk

A batátatermesztés nálunk munka mellett folyik. – kezdte felvázolni a családi gazdaság struktúráját Vígh Csaba. A főállású tevékenység persze nem áll messze a mezőgazdasági gazdálkodástól, hiszen a család egynyári növények előállításával foglalkozik.

 – Már 5 éve, hogy Csongrádon fél hektáron belekezdtünk az édesburgonya termesztésébe.  Akkor egy televízió műsorban figyeltünk fel a Bivalyos Tanyára és a batátatermesztésre. A kapcsolatfelvétel után nagyon szimpatikusnak találtuk a cégvezetést és a segítőkészségüket, ezért bizalmat szavaztunk mind a Váraljai családnak, mind pedig az édesburgonyának. – folytatta a visszaemlékezését Vígh Csaba. – Azóta is, monokultúrában ültetjük ugyanoda a batátát.

A gazda elmondta azt is, hogy a növény termesztése mellett szóltak azok a tények is, amelyek megkönnyítik az itthoni gazdálkodást. Itt kifejezetten a lombon keresztül történő betegségek hiányára gondolt, mint a gomba- és rovarfertőzések. Ezekre ugyanis az édesburgonya nem érzékeny, így csak a talajlakó kártevőkre kell fókuszálni, ami azt jelenti, hogy a növényvédelem nagyrészt megoldott.

Vígh Csaba gazdaságának bemutatásakor ismertette a csongrádi ültetvény jellemzőit. Elmondta, hogy náluk homoktalajon, síkműveléssel folyik a termesztés és bár sok segítséget kaptak az indulásnál, de mindig akad személyre szóló probléma vagy új tapasztalat, amit a következő évben már ki szeretnének küszöbölni illetve próbálni. Kérdésünkre, hogy mire kellett az első időkben nagyon figyelniük, az öntözés időbeliségét emelte ki. Ők mikroszórófejjel öntöznek, ami szerintük, és ezt a tapasztalataik is alátámasztják, kedvez a trópusi növénynek. Ezzel a fajta felszíni öntözéssel jól tudják szabályozni a hőmérsékletet és párát is biztosítanak a batáta számára. Javasolják olyan helyre is, ahol a vízminőség nem megfelelő és a csepegtető rendszer emiatt dugulás veszélyének van kitéve.

Ültetvényük hatékony gondozása érdekében előnyben részesítik a gépesítést. Az ültetéshez palántázó gépet használnak és a gyommentesítést is géppel igyekeznek megoldani. Betakarításnál forgatóvillával hozzák a felszínre a gumókat, de az összeszedés és válogatás már kézzel történik.

A kultúra indításakor nagyon fontosnak ítélte Vígh úr a talajoltást, ami a talajelőkészítés része. Ilyenkor a talajban található hasznos baktériumok meglétét támogatják, hiszen ezek az organizmusok fel is tárják a növények számára a tápelemeket, amelyekben a hozzájuk hasonló homokos vidékek nem bővelkednek. A talajbaktériumok megfelelő aránya a talajéletre fejti ki kedvező hatását. Ez az édesburgonya esetében kifejezetten fontos, mert az ideális gyökérfejlődés adja a jó hozamot.

– A batáta számára szükséges tápanyagokat a növény fejlődési stádiumaihoz igazodva adagoljuk. Mi a lombtrágyázás módszerét alkalmazzuk. Amikor a lombnövekedést akarjuk serkenteni, akkor nitrogén, a termés fokozására pedig kalciumot, bórt és káliumot juttatunk ki. – mondta el Vígh Csaba.

Tapasztalatai szerint, az édesburgonya idehaza még jobbára narancssárga húsú, ezért a piaci igényekhez igazodva 85%-ban Ásotthalmi-12-t ültetnek. Csak a fennmaradó 15% fehér húsú Boribon. A termés értékesítését a lehető legegyszerűbben oldották meg, hiszen mi, a Bivalyos Tanya vásároljuk fel tőlük a termést.

Vígh Csaba büszke arra, hogy a hazai édesburgonya termesztésben ők is részt vesznek, tapasztalatikkal segíthetik a többi termelőt és arra is, hogy az 5 éve kíváncsiságból elkezdett vállalkozásuk rentábilis.  Ennek főként a lelkiismeretes gazdálkodás és a mindenre kiterjedő figyelem az oka. Náluk például semmi nem megy kárba, ez is fontos része a vállalkozás kalkulációjának. Betakarítás után például a lombozatot szárzúzóval törik össze és zöldtrágyaként juttatják vissza a földbe.

Idén is jó kilátásaik vannak, bár az időjárás miatt két héttel később kezdődtek a munkálatok a földön, de eddigi tapasztalataik szerint ez még nem okozhat problémát.

Köszönjük az 5 éve tartó töretlen bizalmat Vígh Csabának, most pedig a beszélgetést. Mi továbbra is itt leszünk és a Bivalyos Tanya közel 30 éves tapasztalatait szívesen osztjuk meg vásárlóinkkal.

Batáta Posta

Rendeljen bátran dugványokat, mert biztonságban és épségben fognak megérkezni Önhöz! A rendelését adja le időben, minél hamarabb. A batáta dugványainkat futárszolgálat vagy mi magunk szállítjuk házhoz az ültetési időszakban, egyeztetett napon.

Batátából sosem elég!

Iratkozzon fel tematikus hírlevelünkre!

Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, sikeresen feliratkozott.

További bejegyzések

Termelői tapasztalatok: látogatóban Dömötör Lázárnál

Termelői tapasztalatok: látogatóban Dömötör Lázárnál

2025. november 7.

A napokban meglátogattuk apátfalvi termelőnket, Dömötör Lázárt, hogy számoljon be az idei tapasztalatairól, amiket a Bivalyos Tanyától vásárolt batáta palánták kiültetését (…)

Elolvasom »

Hőkezelés, tárolás

Hőkezelés, tárolás

2025. október 9.

Amennyiben a mezőgazdaságban termelt növényekről van szó, úgy az élet bizony nem áll meg a szürettel, a termény felszedésével. A betakarítást (…)

Elolvasom »

Egy aranyos(nak tűnő) gonosztevő: a mezei pocok (Microtus arvalis)

Egy aranyos(nak tűnő) gonosztevő: a mezei pocok (Microtus arvalis)

2025. szeptember 3.

Dr. Király Kristóf, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete oktatójának újabb írásában ezúttal nem ízeltlábúakról lesz szó, hanem az egyik legismertebb (…)

Elolvasom »

Atka, tripsz vagy mindkettő; mi szívogathatja a batáta leveleit?

Atka, tripsz vagy mindkettő; mi szívogathatja a batáta leveleit?

2025. augusztus 17.

Dr. Király Kristóf, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének oktatója újabb írással készült nekünk, melyben két olyan kártevőt mutat be, amelyek (…)

Elolvasom »