Mit kell tudnunk a pajorokról? (2. rész)

2025. július 14.

Ahogy a múltkori blogbejegyzésben megígértük, folytatjuk a „pajoros téma” megtárgyalását. Ehhez ajánljuk Dr. Király Kristóf, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete oktatójának írását, aki kérésünkre igyekezett egyszerűen összefoglalni, hogy mit kell tudnunk ezekről a kártevőkről. Az írása első részében a felismerésükről és az életmódjukról volt szó (https://dev.bivalyos.hu/mit-kell-tudnunk-a-pajorokrol-1-resz/) most pedig az ellenük való védekezés lehetőségeit vesszük végig. Jó olvasást kívánunk!

Több módszer kombinálásával kell védekezni.

Jelentőségükből, fajgazdagságukból és komplex életmódjukból fakadóan a pajorok elleni védekezést folyamatosan, és többféle módszer kombinálásával kell végezni, mert sajnos nem létezik egyetlen olyan sem, ami önmagában tökéletes megoldást lenne képes nyújtani. A védekezés irányulhat a kifejlett egyedek ellen, hogy azok tojásrakását megakadályozzuk, vagy a már talajban fejlődő pajorok ellen is, ez esetben azonban figyelembe kell venni, hogy az idősebb (második-harmadik éves) pajorok sajnos egyes védekezési módszerekkel szemben sokszor elég ellenállónak bizonyulnak.

Amennyiben a területünkön kártevő cserebogarak imágóinak rajzását figyeljük meg, úgy ezek ellen végrehajthatunk rovarölő szeres permetezést. Általában ezekre érzékenyek, ezekkel elpusztíthatók, és így a tojásrakás elmarad, azonban minden esetben figyelembe kell vennünk az adott növényvédő szer engedélyokiratában leírtakat, és csak az adott kultúrában engedélyezett inszekticidet használjuk! A rajzás megfigyeléséhez fénycsapdát, vagy egyes esetekben (pl. az Anomala fajoknál) feromoncsapdát is használhatunk. Nagyüzemi körülmények között a kifejlett egyedek egyesével történő fizikai összegyűjtése (esetleg fákról történő lerázása, mely a hajnali órákban könnyebben végezhető, mivel a rovarok ekkor még dermedtek lehetnek) sajnos kivitelezhetetlenül nagy feladatnak tűnik, kiskertekben azonban szóba jöhet a gyérítés módszereként.

Fontos gyommentesen tartani a területet.

Sajnos előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a cserebogarak csak a környéki erdőben/fás területen rajzanak és párosodnak, ahol permetezést természetesen nem hajthatunk végre ellenük, de a megtermékenyített nőstények mégis berepülhetnek a kultúrterületre is tojást rakni. A terület gyommentesen tartása elméletileg csökkentheti a nőstények tojásrakási kedvét az adott helyszínen, hiszen inkább az utódok számára táplálékot biztosító területet részesítenének előnyben, sajnos azonban a gyommentes felület pedig azzal az előnnyel kecsegtet számukra, hogy ebbe a nőstények könnyebben tudják beásni magukat a tojásrakáshoz, így sajnos mégis „elcsábulhatnak”. Ebből is látható, hogy a terület gyommentesen tartásának, vagy éppen takarónövényekkel való bevetésének, természetes gyomflórájának megőrzésének kérdése nem egy egyszerű fekete-fehér kérdés. Ebben a témában egyébként – nagyon helyesen – az utóbbi időben komoly szakmai viták is folynak, de ehelyütt most ennek minden aspektusába sajnos nem tudunk belemenni.

A védekezési módszerek alapvetően négy csoportba sorolhatók.

A már lerakott tojásokból kikelt, talajban élő és táplálkozó pajorok ellen a védekezési módszerek alapvetően négy csoportba sorolhatók. Az első a kémiai talajfertőtlenítés. Hogy pontosan mely hatóanyagok engedélyezettek erre, ezt minden esetben a Nébih adatbázisában (https://novenyvedoszer.nebih.gov.hu/Engedelykereso/kereso) kell ellenőrizzük, ahol megtaláljuk a peszticidek engedélyokiratait is. Érdemes azonban megemlítenünk és a szer választásakor figyelembe vennünk, hogy a talajfertőtlenítőként ismert szerek egy része valóban hatásos talajlakó gombák és gyomok ellen is, másik részük azonban csak rovarok ellen (természetesen a pajorok ellen ezeket ugyanúgy választhatjuk, hiszen a pajorok rovar lárvák).

A védekezés másik eleme lehet maga a talajművelés. Természetesen ez szinte kizárólag a batáta ültetése előtt jöhet szóba. Ennek során egyrészt a lárvákat fizikailag is megsértheti a használt talajművelő eszköz, másrészt átforgathatja őket számukra kevésbé megfelelő talajrétegbe, például túl közel a talajfelszínhez, ahol könnyebben kiszáradhatnak, vagy a madarak zsákmányául eshetnek. A talajélet és a talaj szerkezetének megóvása érdekében azonban a felesleges bolygatást mindenképpen kerülnünk kell!

1.kép Pajorok által károsított batáta gumó. (Kép forrása: https://sites.udel.edu/weeklycropupdate/?p=15789)

A harmadik védekezési módszer vélhetően inkább kiskerti körülmények között nyújthat érdemi segítséget, bár pl. a talajműveléssel kombinálva nagyobb termesztőknél is beválhat. Ez tulajdonképpen a pajorok egy helyre történő csalogatása, majd valamilyen módon történő elpusztítása. Ahogy már korábban említettük ugyanis, ha kevés a növény a területen, akkor a pajorok annak a kevés növénynek a föld alatti részeire fognak csoportosulni. Ennek érdekében növénymentes területre vethetünk gyorsan és könnyen csírázó növényeket (pl. búzát), vagy akár félbe vágott burgonyák talajba helyezésével is próbálhatjuk a pajorokat a megfelelő helyre „édesgetni”. Mivel sajnos ha pajorok már a batátát rágják, akkor már valószínűtlen, hogy őket onnan el lehetne csalogatni, ezért ez a módszer is a batáta ültetése előtt alkalmazandó.

A negyedik opció a biológiai növényvédelem. Mivel ez a természetes ellenségek használatát jelenti, így természetesen idesoroljuk azt is, ha a gazda – amennyiben lehetőségében áll – a baromfi állományára bízza a növénymentes talajból a pajorok kiszedegetését. Használhatjuk azonban cserebogár lárvák kisebb termetű ellenségeit is, jelesül az úgynevezett entomopatogén fonálférgeket,  mint amilyen például a Heterorhabditis bacteriophora. Ezek a hasznos fajok olyan baktériumokkal élnek szimbiózisban, melyek képesek lehetnek a pajorok elpusztítására, a gazdatestbe jutásukat pedig a fonálférgek teszik lehetővé, melyek a rovarok talajban élő fejlődési stádiumaiba azok természetes testnyílásain keresztül hatolnak be. A napokon belül elpusztuló rovar teste ezután ideális táplálékforrásként szolgál a szaporodó fonálférgeknek. Ezek a hasznos szervezetek szuszpenzióként juttatthatók ki a talajra, fontos viszont, hogy a száraz körülményeket nem bírják, így a talajt legalább a kijuttatást követő néhány napban nedvesen kell tartani.

Röviden összefoglalva: sajnos biztos recept nem létezik. Ismerni kell a területen előforduló kártevőket, és a gazdaság technikai lehetőségeinek valamint klimatikus viszonyainak megfelelően kell kiválasztani a lehető legjobb védekezési módszert, vagy még inkább azok kombinációját.

További bejegyzések