Tartsuk szemmel állományunkat!
2022. augusztus 4.

KIEMELT FONTOSSÁGÚ, HOGY EGÉSZ SZEZONBAN FOLYAMATOSAN ELLENŐRIZZÜK NÖVÉNYEINK ÁLLAPOTÁT. A GUMÓK FEJLŐDÉSÉNEK RENDSZERES VIZSGÁLATÁVAL MÉG IDŐBEN CSELEKEDHETÜNK, ÍGY MEGELŐZHETJÜK A NAGYOBB PROBLÉMÁK KIALAKULÁSÁT.
Ha talajlakó kártevőt találunk az ellenőrzés során, még időben tudunk védekezni ellenük. Ha ezt megtesszük, akkor nem lesz a termésünk lukacsos és rágott. Ez gazdasági szempontból is nagyon fontos, mivel a sérült gumókat már csak másodosztályként tudnánk értékesíteni. A lombkártevők megjelenése is előfordulhat ebben az időszakban, de az édesburgonyának olyan dús a lombozata, hogy a növény kiheveri a kártételt.
A folyamatos monitoringozás során a talaj vízellátását is szükséges ellenőriznünk. Ebben az időszakban az édesburgonya indái már teljesen befutják a talajfelszínt, ezáltal kevesebb a párolgási veszteség. Az ideális talajnedvességet a következő módon állapíthatjuk meg:
Ideális esetben tenyérben összenyomva szoros gömböt tudunk alkotni a talajból (1. kép). Ha a golyóból kinyomódik a víz, akkor a talaj túl nedves (2. kép), ha laza golyóvá formálható, akkor túl száraz (3. kép).

1. kép

2. kép

3. kép
Az ekkorra kialakult dús lombozat elnyomja a gyomok fejlődését, így a gyomirtás már megoldott.


Batáta Posta
Rendeljen bátran dugványokat, mert biztonságban és épségben fognak megérkezni Önhöz! A rendelését adja le időben, minél hamarabb. A batáta dugványainkat futárszolgálat vagy mi magunk szállítjuk házhoz az ültetési időszakban, egyeztetett napon.
Batátából sosem elég!
Iratkozzon fel tematikus hírlevelünkre!
További bejegyzések
Termelői tapasztalatok: látogatóban Dömötör Lázárnál
2025. november 7.
A napokban meglátogattuk apátfalvi termelőnket, Dömötör Lázárt, hogy számoljon be az idei tapasztalatairól, amiket a Bivalyos Tanyától vásárolt batáta palánták kiültetését (…)
Hőkezelés, tárolás
2025. október 9.
Amennyiben a mezőgazdaságban termelt növényekről van szó, úgy az élet bizony nem áll meg a szürettel, a termény felszedésével. A betakarítást (…)
Egy aranyos(nak tűnő) gonosztevő: a mezei pocok (Microtus arvalis)
2025. szeptember 3.
Dr. Király Kristóf, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete oktatójának újabb írásában ezúttal nem ízeltlábúakról lesz szó, hanem az egyik legismertebb (…)
Atka, tripsz vagy mindkettő; mi szívogathatja a batáta leveleit?
2025. augusztus 17.
Dr. Király Kristóf, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének oktatója újabb írással készült nekünk, melyben két olyan kártevőt mutat be, amelyek (…)